HODOS NIKOLETTA

pszichológus és integratív coach


Hiszek abban, hogy minden győzelem belülről indul.

Közel 11 éve fogalmazódott meg bennem, hogy ez az a hivatás, amit igazán a magaménak érzek, ahol valóban azok mellett lehetek, akik szeretnék jobban megérteni magukat.

Mindannyian szembesülünk kihívást jelentő helyzetekkel, mégis, keveset merünk nyíltan beszélni róluk, arról pedig még kevésbé, hogy akár lehetőségként is tekinthetnénk rájuk. Saját tapasztalataim és a körülöttem lévők megélései egyaránt arra sarkalltak, hogy kutatási oldalról is elmélyüljek a kudarc megélés és az abból való tanulás pszichológiájában. Az elmúlt több, mint 6 évben mindezt nemcsak egyéni, hanem szervezeti szinten is megtapasztalom nap mint nap, legyen szó kis- és középvállalati vagy nagyvállalati oldalról, beosztotti, közép- vagy felsővezetői kihívásokról, szervezeti szintű vagy magánéleti változásokról.

Célom megteremteni azt a teret, ahol a hozzám fordulók rendszerben láthatják magukat, összefüggéseikkel, mintáikkal, gátló és előremozdító erőikkel együtt. Ahol a fejlődés nem elvárt teljesítmény, hanem megélt tapasztalat. 

Képzettségeim

DEBRECENI EGYETEM - PSZICHOLÓGIA ALAPKÉPZÉS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM - PSZICHOLÓGIA MESTERKÉPZÉS, MUNKA-ÉS SZERVEZETPSZICHOLÓGIAI SPECIALIZÁCIÓ

GROW GROUP - INTEGRATÍV COACH

1 / 5

Volt már olyan, hogy egy korábbi kudarc visszaköszönt
ugyanazzal az érzéssel?

Segíthetek abban, hogy ne csak magad mögött hagyd, hanem tényleg tanulj belőle!

1 / 5

Mindig ugyanabban a helyzetben találod magad,
de nem érted, miért nem változik semmi?

Segíthetek megérteni, mi ismétlődik valójában, és kilépni belőle!

1 / 5

Mindenkit támogatsz, csak magadat nem?

Segíthetek abban, hogy te is megkapd azt, amit te adsz másoknak!

1 / 5

Sikerekben nem szenvedsz hiányt, mégis úgy érzed,
hogy valami alapvetően hiányzik?

Segíthetek megtalálni azt, ami valóban tölt!

1 / 5

úgy érzed, sokszor túlvállalod magad és nehezen
mondasz nemet?

Segíthetek abban, hogy meghúzd azokat a határokat, amik egy kiegyensúlyozottabb működésben tudnak támogatni!

1 / 5

A NIKÉLIER

 

teret ad arra, hogy a belső munka győzelmet kovácsoljon.

 

 

Egy olyan belső műhely, ahol a mélység és az előrehaladás egyszerre van jelen, ahol nem csak megérthetsz valamit magadból, hanem el is mozdulhatsz annak irányába.  Ahol láthatóvá válhatnak a minták, kitisztulhatnak az összefüggések, és a változás nem kívülről érkezik, hanem benned indulhat el.  A belső munka sokszor akkor válik láthatóvá, amikor nem

a régi megoldásokat keresed, hanem új kérdéseket mersz feltenni magadnak.

 

amikor a belső munka mellett döntesz, valamilyen szinten már maga az elhatározás is győzelem. Győzelem, hiszen bátorságot veszel magadon és kilépsz
a komfortzónádból, a megszokott mintákból, a félelmekből,
amelyek visszatartanak.

 



MIBEN TUDOK SEGÍTENI?



 

 

KUDARCÉLMÉNY  

FELDOLGOZÁSÁBAN

ÉS AZ ABBÓL VALÓ TANULÁSBAN

 

 

KIÉGÉS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS EGY FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉS MEGTALÁLÁSÁBAN

 

 

 

HATÁRHÚZÁSBAN

 

 

OKTATÁSI VAGY SZERVEZETI KÖZEGBEN

MEGÉLT EGYÉNI KIHÍVÁSOK KEZELÉSÉBEN

A NIKÉLIER ALAPÉRTÉKEI

01

Biztonságos tér

 

 

 

Hiszek az őszinteség erejében, abban, hogy sokszor az a leginkább előremutató, ha szabadon meg tudjuk osztani, ami aktuálisan foglalkoztat bennünket. Célom egy olyan közeg megteremtése, ahol meg tudod élni ezt az őszinteséget, elsősorban saját magaddal.




 

02

Lendület

 

 

Fontos számomra azon felismerés, hogy számos erőforrás van a birtokunkban, amelyekre támaszkodhatunk, amelyek előremozdulást jelentenek számunkra. Szeretnélek abban támogatni, hogy ezek megerősödhessenek benned, újra lendületbe kerülhess, és lelkesedhess kitűzött céljaidért.



 

03

Rendszerszintű átlátás

 

 

Az ülések során egy olyan szemléletmód támogathat a fejlődésben, ahol számos részlet és mögöttes összefüggéseik kerülhetnek megértésre és feltárásra. Minták, amelyek újra és újra megjelennek, erőforrások, amelyek még nem váltak láthatóvá. Itt kezdődhet el a valódi változás.







 

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Mire számíthatok az első konzultáción?

Az első alkalom egy fél órás kötetlen beszélgetés, amikor átbeszéljük, hogy mivel érkezel, mi foglalkoztat most, és milyen irányba szeretnél elmozdulni.

Előreláthatólag meddig tart egy folyamat?

Coaching során jellemzően öt-tíz alkalmas ülésékkel tervezhetünk, míg pszichológiai üléseknél ez több időt vesz igénybe. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a saját ritmusodban haladunk majd, viszont a folyamat hossza nagyban függ az elérni kívánt céltól.

Az első találkozásnak az is a célja, hogy közösen megnézzük, mi lenne számodra most a leginkább támogató keret, valamint, hogy milyen célra szerződünk - ez természetesen idő közben módosulhat.

Mi a különbség a coaching és a pszichológiai ülések között?

Maga a két eszköztár számos ponton hasonló, viszont a coaching jellemzően jelen- és jövőorientált, a célokra és az előrehaladásra fókuszál, míg egy pszichológiai ülés sokkal inkább a múltbeli összefüggések feltárására irányul.

Mindkét terület esetében kulcsfontosságú a kompetenciahatárok megtartása, a bizalmi, ítélet mentes légkör megléte.

Miben más az integratív szemlélet?

Az integratív megközelítés több pszichológiai irányzat eszköztárát ötvözi és nem egyetlen módszerhez ragaszkodunk, hanem ahhoz igazítjuk a folyamatot, amire neked épp szükséged van.

 

Személyes konzultációk helyszíne

 

1074 Budapest, Rákóczi út 74-76. psychomnia konzultációs központ